Bagdi László vagyok. Békéscsabán születtem, itt éltem és itt élek.

A városomban egyszerre vagyok itthon és otthon. Ennél többet erről nem mondhatok, hiszen bizonyosság van elég, az elmúlt néhány évtized, amely talán nem véletlenül telt.

Ebből a városból nyitogatok ablakot a nagy világra és küldök üzeneteket általa.

Nálam a költészet valahogy törvényszerű létezési forma, mely gyerekkorom óta velem van.

Idővel a  baktató, döcögő sorokat és gondolatokat- remény szerint- sikerült a lélek egyenes útjává terelni és azokat papírra vetni.

Hosszú-hosszú évek alatt csak telt és telt az íróasztal fiókja. Röpke vázlatok, kidolgozott versek mutatták az utat, mígnem beteljesedett.

Miként?

Azt szeretném, ha a vers megmaradna és ugyanazt a hivatását töltené be, mint mindig is az irodalom története során. Ennek nem könnyű eleget tenni, hiszen a villódzó képernyők világában allegóriával, metaforával ékesen verselni, nagy feladat.

„A Parnasszosz csúcsának feszített tollhegyek
Szaggassanak mindenki otthonába oltárköveket,
Mert a líra szép üzenet.”

Szeretnék gyönyörűséget szerezni, gondolatokat kelteni, mely ha sikerült, már megérte.

Szeretettel és örömmel várok mindenkit olvasóim közé.

Eddig tart rövid történetem, a többit szavalják el verseim, amelyek több önálló kötetben illetve antológiában jelentek meg, elhangzottak ünnepségeken, irodalmi esteken, médiában Békéscsabán innen és túl.

Büszkeséggel tölt el, hogy alkotásaimat szülővárosomnak ajánlhatom, hiszen köszönettel tartozom, mert útnak indított és felnevelt.